Öt mobil oltóállomást állít fel a honvédség
Egy oltóbuszon naponta 150 embernek tudják beadni a vakcinát.
Egy oltóbuszon naponta 150 embernek tudják beadni a vakcinát.
A két politikus viszonya a 24.hu szerint azért romlott meg, mert Németh Szilárd továbbra is főnökként próbálta irányítani a kerület ügyeit, Borbély Lénárd polgármester ezt egyre kevésbé fogadta el.
Abban a körzetben indul Szabó Szabolcs, ahol Németh Szilárdot már kétszer megverte az országgyűlési választásokon.
Orbán Gáspár katonai kiképzése miatt van mindez.
Az eseményre a Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégiumban került sor, hogy jelezzék, milyen fontosak a kadétiskolák.
A főpolgármester levélben fordul a tiszti főorvoshoz, a kormányhivatalhoz és az Emberi Erőforrások Minisztériumához, hogy megtudja, milyen intézkedésekkel védik meg az idősotthonok lakóit.
Németh Szilárd szerint a katonák Karácsony Gergely helyett dolgoznak.
Az ideinél 30 százalékkal nagyobb összeg jut rá.
Szokatlan posztot közölt Facebook-oldalán a miniszterelnök, amiből azt is megtudhattuk, kenyérrel vagy krumplival szereti.
Fél éves kiképzés és bruttó 161 ezer forint illetmény vár azokra, akik jelentkeznek most speciális önkéntes tartalékos szolgálatra. Ígéretesek az oltóanyag-kísérletek és változnak a beutazásokkal kapcsolatos feltételek is. Ez hangzott el az Operatív törzs szombati tájékoztatóján.
Szabó Tímeát megihlette Németh Szilárd akciója.
Csepel nem akart új hajléktalanszállót a járvány idejére, a főpolgármester úgy döntött, a fővárosi Városházára költözhetnek be azok a hajléktalanok, akik vállalják, hogy amíg tart a koronavírus-járvány, nem hagyják el az épületet.
Fő a magyar emberek biztonsága.
Újabb kínos incidens történt abban a katonai középiskolában, ahol tavaly egy szexuális zaklatásig fajuló bántalmazásos eset is volt: az iskola több diákját ezúttal lopáson érték a helyi nagyáruházban – tudta meg a hvg.hu. Bár a Honvédelmi Minisztérium alá tartozó iskoláról van szó, Benkő tárcája érdemben nem válaszolt kérdéseinkre, így arra sem, valóban nagyobb értékű alkoholt és óvszert loptak-e az ország egyetlen katonai iskolájának növendékei, akiket azonnal kicsaptak. Az ügyből rendőrségi eljárás lett, közben a kormány az iskolaigazgatót dicséri és további honvéd középiskolák nyitását tervezi.
A Fidesz alelnöke három képet tett közzé, kettő nem arról az eseményről szólt, amiről posztolt. De közben azért a fake newsra panaszkodott.
Medgyessy Péter az irányadó, ha parlamenti beszédek bakijairól van szó, de azóta egy újabb generáció is felzárkózott. Retorikai csúcsteljesítményeket láthattunk Kunhalmi Ágnestől Németh Szilárdig, a szakértő gyűjtést és értékelést Ceglédi Zoltán és a Duma Aktuál biztosítja.
Hiánypótló körkép a Blikktől: ezt eszik a politikusok karácsonykor.
Most sportszakmai működtetésre és utánpótlásnevelésre jut 370 millió forint.